Az elektromos cigaretta csináld magad felhasználói nem kerülhetik el a bevattázás fázisát. Ehhez nyújtanék egy kis segítséget ebben a fejezetben. Legelső körben fontos tisztázni, milyen vatta alkalmazható erre a célra. Hiszen az a tény, hogy a legelterjedtebb vatta típus pamutból készült, nem jelenti azt, hogy akkor abból bármit beletehetünk, mivel ezeknek a vattáknak 100%-os vegytisztasággal kell rendelkezniük. A felhasználható vattatípusok a következőek:

100%-os kozmetikai vatta, japán vatta, speciális cellulózvatta, biopamutvatta, organikus pamut vatta, vatelin vatta és utolsóként az üvegszálat említem meg.

Fontos, hogy a vatta az elektromos cigarettáknál kanóc szerepet játszik, tehát rendkívül jó nedvességszívó képességgel kell, hogy rendelkezzen. Valamint, mivel közvetlenül ebből megy a porlasztás, az sem árt, ha jó a hőtűrő képessége is. Amiket most említettem, itt is a leggyakrabban használatosak. A vattákat meg lehet vásárolni négyzet formában, hengerben, zsúfolva, szálakba és lehet, hogy van még pár variáció. Lényege ugyan az mindegyiknek: megfelelő sűrűség és az imént említett feltételek. Ezek lehetnek sodrott, szőtt, fonott kivitelűek is, a vastagságuk 0,5-6 mm-ig is terjedhet.

Az itt említettek közül talán kakukktojásnak tűnhet az üvegszál, azonban az egyik legjobb erre a feladatra, mivel rendelkezik a megfelelő szívóképességgel és mindemellé igen nehéz megégetni. Így ezt azoknak ajánlom, akik komolyabb teljesítményen használják eszközeiket, például 120 Watt felett.

A vattázás folyamata: Valójában itt három fő kategória van (a további egyéni megoldásokat most mellőzzük): Külső vattázás, belső vattázás és alsó vattázás.
Külső vattázásnak nevezzük, amikor a tekercs külső felére van ráhajtogatva a vatta. Ilyennel leginkább gyári, cserélhető porlasztók esetében találkozunk. A beslő vattázás már egyészen más. Ebben az esetben a tekercs belsejében húzzuk át a vattát, alaposan megsodorva. A sodrás lényeges szempont, ha azt szeretnénk, hogy tényleg átmenjen a vatta a tekercsen. Végül van az alsó vattázás, melyet Mesh típusú fűtőszálak esetén alkalmazunk. A Mesh lapok ugyanis félkörívet rajzolnak, így az alatt tudjuk a vattát átvezetni.

Ha sikeresen átvezettük a vattát, a méretre vágása az egyik legfontosabb művelet. Minden Tanknak a gyártó megadja a módját, hogyan és milyenre, de leginkább mekkorára kell vágni. Ezt érdemes betartani, ellenkező esetben a Liquid átszivároghat a légtérbe és szürcsölni fogunk.

Ha sikeres volt a méretrevágás és a kijelölt rekeszekbe való betömködés, összeszerelés előtt ne feledjük el átitatni Liquiddel. Ugyanis ha szárazon tesszük össze és a tartály itatja át, már nincs lehetőségünk a megduzzadt vatta igazgatására, nem látjuk az esetlegesen fellépő hézagokat és az eredmény: Szivárgás.