Az Adam's Vape egy Cseh kézműves eLiquid gyártó, ami azt jelenti, hogy nem futószalagon történik a termelés, hanem odafigyeléssel, egyesével. A kézműves eLiquidek egyik jellemzője, hogy viszonylag szűk termékpalettával rendelkeznek, azonban nem a sokak által gyártott, sztenderd ízek vannak főszerepben, hanem különleges, egyedi megoldások. Ezáltal évente csak pár új íz jelenik meg, de azokat érdemes is megkóstolni.
Amit lehet még tudni, és fontos is, hogy lekövethető legyen, az a megbízhatóság és minőség. Így ezek az eLiquidek is átesnek különböző vizsgálatokon, megnézik az összetételt és annak származási helyét, és ha minden jó, akkor megkapja a gyógyszerkönyvi minősítést és engedélyezik a piacra kerülését. 

Sok helyen olvashatjátok azt az információt, miszerint ez tényleg csak annyiból áll, hogy feltöltöd bázissal, összerázod és már szívhatod is. Hát, nem egészen. Ugyan erről az eLiquidről is olvastam ilyet, de itt sem igaz. Az érlelési idő kimondottan fontos olyan keverékeknél, ahol süteményes, gyümölcsös, vagy több összetevős az aroma.
Ebből is látható, hogy igen, van ilyen eLiquid fajta. Itt mindenképpen ajánlunk legalább 5-7 nap érlelést a tökéletes ízek érdekében. 

 

Apricot Cupcake, avagy Vanilia Cupcake & Apricot Jam

Értelmezzük kicsit: Tehát, adott egy vanília alap... Nem, egy vaníliás muffin alap, amelyre sárgabarack lekvárt tettek. És ezt kellene elszívni!
Nézzük először az arányokat: 60 ml-es flaska, vékony csőrrel - helyes, nagyon helyes -, melyben 12 ml aroma van. Tehát koncentrátum, önmagába nem fogyasztható. Ehhez maximálisan 48 ml bázist tudunk tenni, ami egy 20 százalékos aromaigényt jelent. Elsőre soknak tűnhet, de vannak ennél súlyosabb esetek is, ezeket nevezi a köznyelv pancsolt löttyöknek. Itt azonban szó sincs ilyesmiről. Magam részéről 5 nap érlelést válaszottam neki, 50-50-es bázissal. A teszt kedvéért a nikotint ezúttal kihagytam, mert a plusz torokhatás ronthat az összképen.
Az íz viszont nem az lett, mint amire számítottam. Határozott barack, enyhe vaníliával. A tesztcsapat arra a következtetésre jutott, hogy az íze olyan, mit annak a barackos muffinnak, ami mindenki képzeletében jelen van, de amit soha nem sikerül megalkotni a konyhában pont olyanra. Szerintem ezt vehetjük bóknak. Az íz rendkívül édes, tehát az édesszájú süteménykedvelők itt a célközönség. Érződik rajta egy kis nádcukor is, de annak ellenére, hogy mindenki egyetértett ezzel, lehet, hogy csak beleképzeljük.
Magam részéről higítanék rajta, soknak tartom ezt a 20 százalékot, vagyis minőségi jelzővel látom el a löttyöt. Határozottan ajánlom, visz egy falat cukrászdát az otthonodba. Ha felkeltette az érdeklődésedet, keresd a kínálatunkban. Fogyasztását egy pohár hideg tejjel ajánlom!

 

Pure Love V2, avagy Ripe Strawberry - Creme Brulee

Ez is egy olyan összetétel, melynek szavait nem láttam még egy sorban leírva. Az első hárommal még nem is lenne gond, ami az Érett Eperkrémet jelöli, de a Brulée (ejtsd: Brülé), főleg a Creme előtaggal egy (állítólag, ez vitatható) francia desszert, egyfajta barnacukorral készített égetett krém, melynek fontos jellemzője, hogy karamelizálás nélkül készítik.
Tehát mit kellene kapnunk? Nádcukorral krémesített érett epret? Ami azt illeti, igen. A koncentrátum itt 15 ml aromát jelent, 60 ml-es üvegben, vagyis 25%-os aromaigényt. Engem mégsem az arány érdekelt leginkább, hanem hogy mit keres a matricán egy répafejű Vaper?
A CHUBBY GORILLA palack feltöltését ismételten az előző íznél használt alaplével végeztem el, valamint az érlelési idő is 5 nap volt. Ezt azonban megkóstoltam azonnal is és jelzem, tényleg kell érlelni, megéri kivárni ezt az időt. A renderképeken szerepel még vanília is, valamint a hivatalos leírása alapján bizony a karamell is jelen van (ne vitassuk akkor az elnevezést).
Térjünk rá a ténylegesen visszaadott ízre. Ami lényegében teljesen megegyezik az illatával, mind nyersen, mind gőz formában. Érződik a vanília a háttérben, egyfajta kísérőként az eperkrém mellett. Határozottan epres, kicsit olyan, mint a nagyi által házi alapanyagokból készített puding. De nagy hasonlóságot vélt felfedezni a tesztcsapat ahhoz a gyümölcsszószhoz, melyet éttermekben kínálnak a főtt húshoz. Az ízvilága kiváló, édes és cseppet sem visszafogott. Ajánlani tudom az édesszájú gyömülcskedvelőknek és a sütemények szerelmeseinek.
Amennyiben megtetszett a leírása, a kínálatunkban megtalálod ezt az ízt is a többi remek íz melett. Megéri!